Rólunk

fehervar_taxi_logo-II_small.

A mi történetünk

 

Magyarországon a XX. század elején jöttek létre a személy- és áruszállítással foglalkozó, elsősorban kistérségi igényeket kielégítő magánvállalkozások. Az első, országos hálózattal rendelkező céget, a Magyar Vasutak Autóközlekedési Részvénytársaságot (MAVART) a MÁV hozta létre 1927-ben. 1970-ben megalakult a VOLÁN TRÖSZT és létrejött az 1-24 számozású VOLÁN Vállalat. Ezt követően a cég dinamikus fejlődésen keresztül fejlődött és a 90 es években a taxi szolgáltatást is felvette a tevékenységei közé.

Székesfehérváron a lakosság által jól ismert telefonszámokat a Volán Taxi diszpécser elérhetőségeit 2008- ban a Fehérvár Taxi vitte tovább és szolgálta ki a lakossági igényeket. Tíz év elteltével 2018-ban egy újabb változás érkezett el, mert befektetői támogatás kellett ahhoz, hogy az eddigi jó és megalapozott szakmai vezetésnek köszönhető céges és lakossági szerződéseket a mai elvárásokhoz tudjuk igazítani.

A Fehérvár Taxi Plusz Kft ben jelenleg 16 fő gépkocsivezető, 5fő diszpécser hölgy és alvállalkozókból 8 fő dolgozik. Szeretnénk kollégáinkkal hagyományos és egyben minőségi szolgáltatást nyújtani, ahol az utas tudja, hogy számíthat ránk a nap 24 órájában. Tervezzük autóink cseréjét és frissítését, továbbá nem titkolt célunk olyan szolgáltatást nyújtani, ami méltó a Fehérvár Taxi hírnevéhez.

A Fehérvár Taxi működése az országban rendhagyó, amely sok előnnyel jár a lakossági és céges megrendeléseknél. Felépítésünkből adódóan folyamatos megbízhatóságot biztosítunk egész héten éjjel és nappal a kapacitásunk függvényében. Egy irodavezető kolléganő gondoskodik a diszpécser szolgálat zavartalan működéséről és egy műszaki kolléga, pedig a gépjárműparkról és a logisztikáról.

A taxi igénybevétele nem a legolcsóbb közlekedési eszköz a felépítésünkből adódóan árainkat úgy alakítottuk ki, amely kontrollálható és ellenőrizhetővé tesz minket a városon belül és vidéken egyaránt. Vidéki árainkat próbáltuk úgy kialakítani, hogy a legversenyképesebbek legyenek.

A tradicionális felépítésünkből adódóan a munkahelyteremtő képességünk számunkra fontos. Szeretnénk, ha szolgáltatásunk tovább öregbítené a szakmánkat, célunk hű és megbízható társa lenni a térség lakóinak és dolgozóinak. Olyan kapcsolatot szeretnék kialakítani az utazó közönségeinkkel, amely az esetleges felmerülő hiányosságainkra vagy kiváló szolgáltatásunkra tud referálni, és ha szeretne képes értékelni minket.

Székesfehérváron egy tradicionális szolgáltatása biztosítása, kiszámíthatóság és garancia … a név kötelez

Küldetésünk

Diszpécser szolgálat

Diszpécserközpontunk kialakításának köszönhetően, már a telefonhívás megkezdésétől nyomon tudjuk követni a szolgáltatás teljesítését. 

Partnereink és ügyfeleink beérkező telefonhívásait modern telefonközpont fogadja, mely alakalmas arra, hogy a hívó felet azonosítsa (amennyiben a hívó fél száma nincs letiltva), így a diszpécser a megrendelőt igény szerint regisztrálja.

A diszpécser szolgálat saját számítógépes rendszerrel van felszerelve, mely lehetővé teszi a megrendelések gyors, pontos rögzítését a fuvarfeladatok precíz kiadását, az előrendelések szakszerű felvételét és azok teljesítését.

A nap 24 órájában állunk Tisztelt Megrendelőink rendelkezésére.